Óvja egészségét alga alapú termékeinkkel:

Elkészült a weboldala. Szép is jó is és úgy érzi minden megvan rajta; minden, amit előzőleg kigondolt, megálmodott. Feltöltötte tartalommal, képeket is készített. A látogatók megtalálják a fontos információkat, elérhetőséget. Már csak egy probléma van: kevés a látogató.
Számtalanszor találkoztunk már ezzel a helyzettel. Az ügyfélnek van egy szép weboldala, küllemre elégedett is vele, úgy érzi tartalmilag is megfelelő, de van egy apró kis hiba: Rajta kívül senki nem látogatja az oldalt. Ismerős?
Sok esetben csak néhány apró módosítás választja el a weboldalt a jobb helyezésektől a keresőkben, amivel jelentős látogatottság növekedést érne el. A megoldás erre a kórra: a keresőoptimalizálás. Túl sokan használják a keresőket, főképp a Google keresőjét ahhoz, hogy egy weboldal tulajdonos kiaknázatlanul hagyja ezt a látogató forrást.
Keresőoptimalizálással elérheti, hogy honlapjára könnyen találjanak rá akkor is, ha nem ismerik a címét. Ilyenkor fontos, hogy internetes keresőt (pl. Google-t) használva is egyszerűen jussanak el az ön honlapjára - ennek pedig az a feltétele, hogy a megfelelő szavakra keresve az ön honlapja a kereső találati listáján elől, de legalábbis az első tízben szerepeljen. Az általunk készített weboldalak költsége tartalmazza egy egyszeri optimalizálást. Azonban ez a piac sem statikus, az optimalizálás elvégzésére rendszeresen, időről időre szükség van.
Vállaljuk nem csak a saját készítésű weboldalaink keresőptimalizálást, de a már meglevő oldalakat is sikerrel javítjuk fel, és garantáltan megemeljük a látogatottságot.
A legtöbb keresést a Google generálja a világhálón: a piac csaknem felét a Google fedi le (49%). Vetélytársai a Yahoo! (22%), az MSN (11%), az AOL (6%), a Altavista (4 %) és még néhány kisebb osztoznak a többi keresésen. Ezért a weboldalakat a szakemberek elsősorban a Google szájízére próbálják fűszerezni.
A Google rendszerezése szigorú titok. Persze, vannak leírások, könyvek, amiben le van írva nagyon sok trükk, de a pontos képletet -néhány beavatott szakemberen kívül- még a Google-nél sem tudja mindenki. Persze, nem is a képlet a lényeg, hanem, hogy miképpp kerülhetünk előbbre a konkrét rangsorban. A Google-nak jól felfogott érdeke, hogy ne a kozmetikázott, szájízére alakított oldalakat adja találatként, mert akkor az egyszerű halandók leszoknak a használatáról, és semmi értelme nem volt az egésznek.
Egy farkastörvény érvényes: amelyik oldal relevánsabb, az kerül előbbre. A Google azt az elvet használja fel a keresési találatainak sorba rendezésekor, hogy az oldalak az egész világhálón "egymásra mutogatnak" (jó értelemben) ezáltal az oldalakról oldalakra ugrálva, azokat feltérképezve képet kaphat a keresésre adott találatok helyes sorrendjéről. Bővebben a PageRankról itt. Weboldalt készíteni a mai egyszerű eszközökkel szinte mindenki tud, de kevesen törődnek azzal, hogy az oldal vissza is hozza a költségét, sőt, profitot termeljen.
Az oldalunk értékét a Google számokban is kifejezi: ez a PageRank, ami a Google keresőmotor legfontosabb eleme. A PageRank-ot Larry Page és Sergey Brin (a Google alapítói) fejlesztették ki 1988-ban a Stanfordi Egyetemen. A PageRank egy olyan algoritmus, amely linkekkel (egymásra mutogatással) összekötött weblapokhoz számokat rendel, azoknak a világhálón betöltött szerepe alapján. Valójában az optimalizálásnak két fontos szempontot érdemes figyelembe venni:
1) Az oldalunkra mutató linkeknél fontos szempont, hogy a ránk mutató oldalaknak is minél magasabb pagerankje legyen. Ezen szempont megvalósítására a következő megoldásokat javasoljuk:
2) A másik fontos teendő az oldalunkat a kereső számára jól átláthatóvá, átjárhatóvá és értékelhetővé tenni. Ennek érdekében a következő teendőket javasoljuk:
Egyéb tippek, ötletek: